2026. április 11-én szombaton került megrendezésre a márkói Steixner István Német Nemzetiségi Egyesület által szervezett geotúra, amely a Veszprém Megyei Honismereti Egyesülettel együttműködve valósult meg.
A túra 9:00 órakor indult Csatáron, a Kápolna utcai kereszttől. Az eseményen 14 fő vett részt, akik Márkóról, Veszprémből és Budapestről érkeztek.
Az Egyesület kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a program mindenki számára nyitott legyen, így a mozgásukban korlátozott érdeklődőket is szeretettel vártunk. Ennek megfelelően volt olyan résztvevő, aki egészségi okok miatt a teljes útvonal helyett csak a Csatári kápolna és környezetének bejárásában vett részt.
A túra közepes nehézségű, 13 km hosszú útvonalon haladt 6 órás időtartamban. Szép, napos tavaszi időben zajlott, amely kedvezett a szabadtéri tevékenységnek. Az útvonal érintette a Via Calvaria zarándokút két állomását, így a résztvevők felkeresték a Csatári kápolnát, a Márkói Kálváriát, valamint a bándi Essegvárnál található Kálvária-keresztet.
A túravezető a program során bemutatta az útvonal geológiai érdekességeit is, szemléletes magyarázataival „visszarepítette” a résztvevőket a földtörténeti korok világába, ezáltal a kirándulás nemcsak természeti és kulturális, hanem ismeretterjesztő élményt is nyújtott.
A közösségi gyalogtúra a helyi lakosság aktív részvételére, a rendszeres mozgás népszerűsítésére és a települések közötti kapcsolatok erősítésére épített.
Összességében elmondható, hogy a geotúra sikeresen teljesítette célkitűzéseit: A túra során a résztvevők az aktív testmozgáson kívül megismerkedtek a térség természeti, vallási és helytörténeti értékeivel, miközben egy jó hangulatú, közösségi élmény részesei lehettek.
A rendezvény a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében valósult meg, ezzel is erősítve a térség aktív turizmusának és közösségi életének fejlődését.
Fotók az eseményről












