Szentjakabfa zsáktelepülés a Nivegy-völgyben, amely a Nagyvázsony – Zánka közötti útról közelíthető meg. Területe 5,76 km². Környező települések: Pula, Nagyvázsony, Óbudavár, Balatoncsicsó, Szentantalfa, Vigántpetend. Területe a Balaton-felvidék része. Belterülete – szőlőkkel körülvéve – a 334 m magas Mogyorós-hegy déli lejtőjén helyezkedik el. A belterület központja 260 m tengerszint feletti magasságban található. Felszíni vízfolyásokban rendkívül szegény. Egyetlen folyóvize a Mogyorós-hegy déli oldalában eredő Cserkúti-patak, mely déli irányba haladva hagyja el a település határát.
Eredeti növényzete a cseres tölgyes erdő volt. A belterület környékén szőlőművelés, a Mogyorós-hegyen legelő- és erdőgazdálkodás folyik.
A Szentjakabfa helységnév előtagja a középkori falu templomának védőszentjét, Szent Jakabot nevezi meg. A fa utótag a falu rövidülése.
A legrégibb időben a teljes Nivegy-völgy királyi birtok volt. Nevét 1306-ban említette először oklevél. Később a falu püspöki birtokká vált.
1548-ban a falu a törökök martaléka lett, akik a települést felégették. Ettől kezdve a falu két birodalom határvidékén kettős uralom alatt állt, adózott a töröknek és a királyi Magyarország adószedőinek is egészen a 17. század végéig. A lakosság veszély idején a nagyvázsonyi várba menekült, onnan művelte szántóföldjeit, szőlőit.
A 18. század elején kezdett újra benépesedni falu. 1720-an csupán öt család lakta: négy szabados (libertinus), azaz kedvezőbb jogviszonyok között szerződött jobbágy, valamint egy zsellér, mindannyian magyar családnevűek (Varga, Tóth, Szél, Dobos, valamint Király). Az 1730-as években kálvinisták telepedtek le a faluban.
Padányi Bíró Márton püspök 1746-ban szerződést kötött a szentjakabfai lakosokkal, amelyben a püspök az árendát (évi 50 forintot) egy összegben követelte – jelentős robotterhek mellett.
Szentjakabfára nem érkeztek telepesek közvetlenül a német nyelvterületről, de a falu befogadta a 18. században túlnépesedett környékbeli katolikus német falvak, elsősorban Barnag és Vöröstó lakosságfölöslegét, emellett a veszprémi püspökség további németek lakta birtokairól, Városlődről, Kislődről is érkeztek ide lakók. Az 1754-től vezetett csicsói plébánia anyakönyveiben jól nyomon követhető ez a belső bevándorlás, 1771-re Szentjakabfa szinte teljesen német faluvá vált.
Az 1763-ban megépült a katolikus templom, védőszentjévé Szent Vendelt jelölték ki, búcsúját október 20-án ünneplik.
HERENDI TEMPLOM ROMJAI:
a sűrűn lakott Nivegy-völgy elpusztult középkori falvainak elmékét templomaik megmaradt romjai őrzik. A török által elpusztított falu, Herend középkori templomának romjait a Lencse-hegy oldalában találjuk. Óbudavár után, a balatoncsicsói elágazással szemben a földúton kell felmenni a kék jelzésig, s tovább a jelzés mentén kb. 2 km-t haladni a Balaton irányába. (Nehéz észrevenni a fák között a jelöletlen falmaradványt.)
A Kutaszói parkerdőben tanösvény és erdei iskola várja a látogatókat. A tanösvényt a Szentjakabfáért Egyesület kezeli, vezetés is tőlük kérhető: szentjakabfaert@gmail.com.
Márkusné Vörös Hajnalka: Kálváriák a Veszprém megyei német falvakban. In: Háztörténetek. A dunántúli németek kulturális jellemzői. Szerkesztette: Márkusné Vörös Hajnalka – Mészáros Veronika. Veszprém, 2006. 231–244.
Nádházi Lajos: Zánka és környéke: Balatoncsicsó, Balatonszepezd, Monoszló, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon, Zánka irodalmának jegyzéke. (Kézirat) Zánka, 1993. 141 lev. Eötvös Károly Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjtemény
Péterdi Ottó: A Balaton-felvidék német falvai. (Veszprémfajsz, Hidegkút, Németbarnag, Vöröstó, Szentjakabfa, Örvényes In: Századok, 1935.
Tál Zoltán: Német nemzetiségi szokások Szentjakabfán. Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Adattára 12.487-92. sz.
Veress d. Csaba: A Nivegy-völgy falvainak története: Balatoncsicsó, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon. Balatoncsicsó: Palásthy BT. 2000. 415 p.
- Szentjakabfa kálvária2023.02.23.Szentjakabfa kálvária
