Szentjakabfa kálvária

Kálvária bemutatása

A kálvária földrajzi koordinátái: N 46º 55,999′ E 17º 40,584′

A kálvária helyének meghatározása: A falutól keletre a mai Óbudavár felé vezető út mellett állt, majd a 19. század közepén áthelyezték délebbre, a templomhoz közelebb egy erdős, ligetes területre.

A kálvária leírása: 3 kőkereszt, öntöttvas és bádog korpusszal. A keresztek között Mária és János megrongálódott kőszobra.

A kálvária alapítása: 1782 előtt

A kálvária építése és felújítástörténete: Az első kálváriát Szentjakabfa buzgó katolikus hívei építették 1780-as években, amely 3 fakeresztből állt. Az 1860-as években a kálváriát átépítették, a fakeresztek helyett vöröskő kereszteket állítottak, amelyen pléhre festett képeken jelenítették meg Krisztust és a két latort. Közöttük Mária és János szoboralakja. A keresztút újjáépítésére 1933-ban került sor.

Építőmesterek: A kőfaragó mester neve: Hohl István Veszprém

A kálváriához fűződő szokások: Jó időben minden vasárnap reggel kimentek a kálváriához a mise előtt és énekeltek, imádkoztak, majd onnan mentek Balatoncsicsóra misére. Nagyszombaton éjel 2-3 óra felé menetek ki a kálváriára és ott imádkoztak.