Bakonynána kálvária

Kálvária bemutatása

A kálvária földrajzi koordinátái: N 47º 16,630′ E 17º 58,258′

A kálvária helyének meghatározása: A templom mögötti, kőfallal körülvett kertben.

A kálvária leírása: 14 stáció, 3 (emelvényre helyezett) kereszttel, Mária és János apostol szobrával, az emelvény hátuljában kápolna, Péter apostol szobrával.

A kálvária alapítása: 1928-1931

A kálvária építése és felújítástörténete: A templom építésének 100. évfordulóján, 1928-ban határozták el, hogy kálváriát építenek. 1929-ben 14 stáció és három kőkereszt készült el. 1930-ban megépült a 1,5 m magas emelvény, amelyre ráállították a golgotai kereszteket, pótolva így a természetes magaslatot. 1931-ben nyerte el végső formáját az együttes. A három kereszt közé Mária és János apostol faragott homokkő szobrát állították, míg az emelvény hátuljában lévő kápolnába Szt. Péter szobra került.

Építőmesterek: A kálvária stációit Máil József és fia, nánai kőművesek építették, míg a kereszteket Adami János zirci kőfaragó mester készítette. A kálváriát napjainkban az egyházközségi tagok tartják rendben, többek között: Reichardt János, Forsthoffer István, Grensperger Péter, Krén Ferenc, Lajtai Mária.

A kálváriához fűződő szokások: Az 1950-es évekig csak 3 bérmálást tartottak a kálvárián. (Régebben csak 3-5 évente volt bérmálás.) A húsvéti nagyböjtben a pap által vezetett vagy egyéni „húsvéti ájtatosság” helyszíne volt. Az 1980-as évekig a stációk képei tönkrementek. A Német Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésével 2005-ben a 14 stáció felújítása a hajdani stációállító családok utódainak anyagi támogatásával valósult meg. A korábbi képek helyett carrarai márványból készült képek elhelyezésére került sor. A központi emelvényen álló keresztek és szobrok még felújításra várnak. Érdekesség: az emelvény alatti „Szt. Péter börtöne”.